Jön egy újabb felvonás. Új évet írunk, az előző úgy repült el, hogy szinte még goodbye-t se mondhattam neki, olyan gyors volt.
Ezért is maradtam el a bejegyzésekkel, mert az év végi hajrázás miatt még arra is alig tudtam gondolni, hogy hamarosan hazalátogatok... Aztán kettőt pislogok és újra itt találom magam a reptéren.
Tehát hosszú az idő és sok minden eltelt a legutóbbi szösszenet óta, ezért sem egyszerű a címadás... így ez ilyen sűrített vegyesfelvágott lesz, mint mondjuk a... a disznósajt. (amit egyébként még a nyershalnál is kevésbé eszek meg)
A legutóbbi óta... — nos, a szivárványos-esős-napsütötte-palotalátogatások után — besűrűsödtek a dolgok, kezdődött a negyedéves vizsgákkal, majd pihenés nélkül megtámadtak a félévzárás követelményei, a beadandó-hegyek még magasabbra gyűrődtek, s a kiselőadás-vájta U alakú gleccservölgyek is egyre mélyebbek lettek, megspékelve egy-két özönvízszerű vizsga-zivatarral. Kár lenne túlragozni, voltak nehézségek, de megpróbáltam élvezetessé tenni a tanulást egy-egy jó témaválasztással, és utólag most már kimondhatom, hogy sikerrel teljesítettem a szemesztert!
A megérdemelt pihenés pedig... újabb pörgéssel folytatódott, Szöulban töltöttem a karácsonyt barátokkal, aztán késő-karácsonyozásra értem haza, s kisebb fáziskéséssel tudtam le a családos-rokonos ünneplést, és az óév is pörgésben búcsúzott. Őszintén szólva, jobban elfáradtam, mint gondoltam volna, így a pörgős óév után sok pihenéssel kezdtem az újévet. De többnyire sikerült kipihenni magamat, és megszabadulni a stressztől, ami addig felhalmozódott... Csak hogy újra rakódjon rám egy kicsi a visszautazás kapcsán. 😆
Izgalmas és kalandos volt a visszaút, a Charles de Gaulles-i reptér újabb meglepetéseket tartogatott
számomra, s végül az "ajándékba kapott plusz 7 óra" vitt rá, hogy elkezdjem a bejegyzést.
Mert lekéstem a gépem.
Tiszta buli, itt ülök a Starbucksban, ahol egy kuponból vettem egy lightos ebédet, és várok az esti járatomra. Teljesen olyan, mintha valami filmben lennék...
De nem itt kezdődtek a dolgok, ez már az utolsó filmkocka.
Időrendben az első, hogy (hogy nem) sikerült beállítanom az ébresztőmet hajnal 5:10-re, szombatra... márpedig vasárnap akartam felkelni ötkor. Szóval kecsesen elaludtam, és anya ébresztett, hogy menni kéne, 5:17-kor... majd kiderült, hogy X centi hó esett és elegáns szűzhó az út, úgyhogy hamarabb indulunk... s így fél óra múlva már a kocsiból figyeltem a fehér hófüggönyt.
A hóval nem csak a közúti karbantartók, de a reptériek se tudtak mit kezdeni... mire befejezték, újra kezdhették.
Azaz 1 órás átszálási idő amivel a jegyemet megvettem akkor se tűnt soknak, de azért teljesíthetőnek bizonyult.... és mi máskor lépne életbe Murphy törvénye ha nem pont ma? A mi gépünk indítása előtt mondták be, hogy legalább fél órát kell várnunk, amíg letakarítják a felszállópályát. Majd a mi gépünk a 2. az indulási sorrendben, ami még több várakozási idő... Több mint egy órás késéssel indultunk el végül, a Párizsi egy órás átszállásom pedig ezennel veszélyes helyzetbe került. (Rajtam kívül mások is voltak így, többnyire Washingtonba mentek volna, szintén egy órás átszállási idővel) Nem sokat bátorított a légiutaskísérő bizonytalan válasza, hogy vajon ingyenesen áttetethetem-e a járatom a következőre, vagy mi lesz, de mindenesetre útbaigazított, hova menjek...
Mikor Párizsba megérkeztünk, a szöuli gépem már elvileg tíz perce elindult...
Célba vettem az E terminált.... vagyis az E-M terminált, mivel mint megtudtam, külön van E, E-K, E-L és E-M... csak az egyértelműség kedvéért, ilyen frappánsan hívják őket!
Még buszra szálltam, még átrohantam egy-két duty-free-s shopping centeren, (mintha nem lett volna így is elég hosszú az út) hogy megérkezzek a - teljesen üres - beszállókapumhoz, ahol... ahol az az "air francos" Boeing még odabenn állt az indulási helyén...
Oly közel és mégis oly távol - lezártak már mindent, se ki, se be. A futástól a tüdőmet köpködve kértem segítséget pár alkalmazottól, de egyik küldött a másikhoz, és nem segítettek semmit... míg végül valaki végre kinyögte merre menjek a légitársaság irodájához.
S amikor már célegyenesbe értem, végre eszembe jutott kikapcsolni a repülő üzemmódot és a telefonom automatikusan rácsatlakozott a wifire, és letöltődtek az e-mailjeim...
Amiben a megváltó üzenet volt: a jegyemet automatikusan újrafoglalták az esti járatra.
Merci beaucoup, Mon Dieu!
Tehát a tanulság... az Air France magára vállalta a (főként csak a hó miatti) késést, és gond nélkül adtak nekem egy új jegyet szerencsére még ugyanerre a napra, s bónuszként egy étel-ital kupont is kaptam^^ Nem reklámozni akarom őket, de tényleg jófejek voltak!!
Szóval lezárásként az irodához odamentem és ott megkaptam az új beszállókártyám, és már csak egy kis kaland maradt hátra, hogy megtaláljam az új kaput az E-L terminálon. De szerencsémre egy fekete alkalmazott nagyon rendesen elnavigált, és a terminálon aztán könnyen megtaláltam a helyem... s már csak hat óra várakozás maradt a Korean Air esti járatáig.
Kalandosan kezdődött, de szerencsére biztonságosan zajlott, és a kellő mennyiségű stressz és fáradtság meghozta a hatását - tudtam aludni a repülőn.
Egy tanulsága lett az esetnek: Murphy bácsi nem alszik, ha télen egy órát szánsz az átszállásra! (Ugyanakkor bele lehet vágni, csak megbízható légitársaságot kell választani, s bízni a szerencsében :))
Azóta eltelt pár nap, és már kifele lábadozok a jet lagből, s lassan-lassan visszaszokom Koreához is. Egyszerre tűnik rövidnek és hosszúnak azaz idő, ami a szünetből maradt, ami alatt igyekszem majd egy-két szép és érdekes helyre eljutni, és lelkileg felkészülni a zsúfolt, cseresznyefavirág-illattól bódult és kánikulától sem mentes szemeszterre.
