Az elmúlt nyár sokkal több izgalmat tartogatott, mint gondoltam volna... és végül egy napom se maradt unatkozni, mindenkinek aki kijött és aki itt volt/van. Idén nyáron többet beszéltem magyarul mint koreaiul meg angolul együttvéve, úgy, hogy be se tettem a lábam az országunkba, de még csak a nagykövetségre sem. Ezért kimondhatatlanul hálás vagyok 💕💗
A nyári élményeket nem is úgy írom most meg, ahogy szoktam, hanem kicsit máshogy: összefoglalva egy a tengerpartokra kitérő beszámolóban.
A koreai tengerpartok ami erősen különböznek a köztudatban élő pálmafás partoktól és ciánkékszínű tengertől. (na jó, a színe itt is gyönyörű) Koreában sziklás, iszapos, és/vagy homokos partszakaszok vannak, és kimondottan szerencsések vagyunk, ha az egyik része megfelelő az úszásra.
Abszolút koreai különlegesség, hogy a nyugati partszakaszok (a Kína felé eső part) kilométer hosszúan benyúlnak, és porhanyós homok helyett iszapos, zátonyos-kőzetes a talaja, ahol a tengeri herkentyűk is megélnek. Erős az apály-dagály különbség , és amikor apálykor láthatóvá válik a tengerfenék, a helyiek kimennek gumicsizmával, felszereléssel, hogy az cuppogós talajból kibányásszák a kispolipokat, kagylókat, csigákat, és még ki tudja miket. Helyenként annyira süppedős lehet, hogy halandó embereknek tényleg veszélyes lenne rámenni. Apálykor sok szigetre száraz lábbal is át lehet menni, de a helyiek figyelmeztetik a turistákat: jobb nem nekiindulni, mert ha a dagály feljön, nagyon gyorsan feltelik a terület vízzel, és talán már túl késő lesz visszaindulni.
De azért a Sárga-tengernél is akadnak remek partok, például Borjongnál, ahol a "mud festival"t (iszappakolós fesztivál) rendezik. Idén ide tévedtünk el Lucával, és az egyik legjobb döntés volt! Hatalmas poén. Rengeteg a koreai is és a külföldi is, és ha valakinek éppen nem jön be anniyra az iszapban fetrengés, akkor mehet csak simán a vízbe, vagy iszap pakolásra, stb. Este pedig tengerparti dj-parti indul; szóval tök menő.
(Boryung baywatch)
2. Keleti part
Habár csak Szokcsóból indulok ki... de a keleti parton vadul csapkodnak a hullámok. A víz itt a legkékebb, és a képekről mindig az jön le, hogy a tökéletes part, mert hosszú, világos homokos partszakaszok vannak, gyönyörű és tiszta a víz, és hihetetlen árnyalatokat vesz fel az időjárás függvényében... De valójában úszni, még csak a térdig érő vízben sétálni is, kész kihívás. A nap minden szakaszában hatalmas taréjos hullámok jöttek, és a víz is helyenként olyan hirtelen mélyült, hogy attól féltem, a következő hullám egyszerűen kisodorja a talajt a lábam alól, és tényleg így is volt. Iszonyatos húzó ereje volt a víznek, a videókon talán valamennyire látszik.
3. Öböl
De ha kényelmesen akarunk úszkálni, a legjobb választás egy öböl. Puszanban is van egy Szongdo nevezetű öböl, ahol egészen csendes a víz, és megfelelő mélységű, de legnagyobb meglepetésemre, az iparváros Incshonban még jobbat találni, nem messze a reptértől. Széles öböl, és még az ár-apály ellenére is pont jó úszásra. Habár rengeteg turista meg szöuli lakos jár ide, nem volt túl zsúfolt, és ahogy leszállt az este, egészen hangulatossá vált a hely. Koreában az a nagyszerű, hogy még a kisboltokban is lehet kapni egyszerű tűzijátékokat, amit a tengerparton lőnek ki a víz felé. Néha lampionokat eregetnek, vagy csak egyszerűen piknikeznek és főzőcskéznek, fotózkodnak a naplementével, de egy szó mint száz, irtó hangulatos.^^ Az egész nyár egyik legszebb emléke lett az incshoni naplemente.
4. A szigetek
Szintén a Sárga-tenger mossa a kismilliónyi sziget parjtait, amik egymagukban is különlegesek, hát még együtt. Már az országba érkezéskor is magával ragadó látvány a levegőből nézni, ahogy a sok apró sziget kiemelkedik a vízből. Mindegyik más miatt különleges, az északi határnál pedig vannak olyanok is, amik közvetlen a határ mellett húzódnak. Sajnos egy ilyen túráról ugyan le kellett mondanunk, de végül Dorkával útnak indultunk egy másik kis szigetet felfedezni, Muuidót, ahova egy pár perces kompozás vezetett. Az incshoni reptérről mentünk ki busszal a parthoz, majd ott hajóra szálltunk, ami letett a szigeten - semmit sem tudtunk, hogy gyakorlatilag hogyan járható be és hogyan néz ki, de hamar feltaláltuk magunkat: a buszsofőr beszédes vidéki ember, és főleg mikor megtudta, hogy beszélünk koreaiul, lökni kezdte a szigeti tájszólásban a szöveget.
A muidói part is a getbol áldozata, vagyis úszásra alkalmatlan... de szép sziklás partja van, és hosszan elnyúló sétákat lehet tenni a hegyoldalon is.
Na a tengerpartos különkiadásnak itt vége, ez csak egy kis része volt a nyárnak.
Még lezárásként meg kell említenem az egyik legjobb helyet az országban, Kangwondót és Szokcsót.
Kangwondo volt az utolsó nagyobb kaland, és igazából egy külön posztot megérdemelne, annyira jó volt. Korea egyik legkedveltebb része, s úgy kell elképzelni, hogy az egész megye egy hatalmas hegység, sziklás csúcsokkal és meredek erdős hegyoldalakkal. Télen itt rendezték az olimpiát Pjongcsangban és Kangnüngben, rengeteg sípálya is van, nyáron pedig gyalogosan szoktak túrázni.
Hát meghódítottuk a hegyeket, amennyire az időjárás engedte... és azzal kicsit hadilábon álltunk. Négynapra indultunk Dorkával Szokcsóba, ami egy halszagú tengerparti kisváros, de nagyon hangulatos, és egy napot arra szántunk, hogy a hegyekben legyünk, mivel innen egyszerű volt feljutni busszal. Amúgy már hetek óta kikívánkoztam a fővárosból, mert a 40 fokos párás hőség kibírhatatlan volt, s gondoltuk hogy akkor pont jókor megyünk a tengerparthoz fürcsizni... de Murphy közbeszólt. Igazából az első napon nem panaszkodhattunk: az idő is tökéletes volt, és a szállásadónk (aki eszméletlen jól beszélt angolul és nagyon segítőkész volt) javasolt egy nyugisabb partszakaszt, ahova kimehettünk fürdeni. Ez volt a mélyvizes partszakasz, nagyjából hármat léptem és már mellkasig ért a víz; de ide tényleg csak a helyiek közül jöttek, és a víz sokkal tisztább volt, mint a másik parton, ahova özönlöttek a turisták. A naplemente ugyan itt nem a tengerbe folyik, de még így is gyönyörű volt, tiszta idővel. Aztán másnap reggelre megérkezett az esőfelhő. Talán egy tájfun miatt, nem tudom, idén rengeteg tájfun volt. Egész nap olyan sűrűn esett, hogy végül csak az "Abamaül" nevezetű helyet sikerült megnéznünk. Egy aprócska kis szigeten, ahova szintén komppal kellett átkelni. Az a különlegessége, hogy régen Észak-Koreából áttelepültek lakták; és valószínűleg most is, meg az ő leszármazottaik, főleg idősek. Egyszerű és szegényes környék, az apró házak kis utcákat fogtak közre, és egymás mellett sorakoztak a tengeri kajás éttermek, amiket a koreaiak kimondottan szeretnek. Mire körbejártuk, már mindenünk átázott a szemetelő esőben, ami ellen még az esernyő sem védett, mert minden oldalról jött. Így aztán bementünk egy kávézóba meleg teát inni, és kicsit felfrissülni.
Végül harmadnapra jutott a Szorakszan - bízva a jóidőben, nekiindultunk. A jóidő megvolt , a tengerszinten... de a felhők olyan alacsonyan szálltak, hogy már párszáz méternél lógott a lábuk. Végül a felvonóval mentünk fel a sziklás oromra, ahol - jó idő esetén - pazar kilátás nyílik az egész hegységre. De a felhő makacsul ott uralkodott, hogy gyakorlatulag eggyé váltunk vele.
Igazából félelmetes volt. Csak köd vett körül, és nem láttunk semmit. Rengetegen voltak fenn, de néha nem tudtuk, hol vannak az emberek, csak a hangjukat hallottuk lentebbről vagy fentebbről.
A lenti világ viszont teljesen unalmasan átlagos volt, normáls látásviszonyokkal.
A hegyek között természetesen mi más lenne, ha nem buddhista kolostor... bő folyású hegyi patakok között, az erdőben elrejtve. A hangulata leírhatatlan... és még a fotók sem adják vissza teljesen, de azért próbálkoztam.
A kolostor után még vitt tovább a lábunk, habár elkezdett szemeregni az eső... de nem voltunk cukorból. Van két híres vízesés, amiből az elsőig eljutottunk. Ez se volt veszélytelen, ugyanis a lépcsők, a kövek csúszósak voltak a párától, és ahogy egyre belljebb értünk az eső is egyre jobban rákezdte. Így végül az utolsó vízesést már fel kellett adnunk, és visszajöttünk. Egy újabb ok, amiért vissza kell majd jönni egyszer.
És természetesen a patakon végig kellett menni. A nélkül nem lett volna igazi...
Mindezek után még maradt egy fél napunk Szokcsóban... ami pont arra elég volt, hogy tegyünk egy rövid sétát a tó mentén, hogy felszálljunk a buszra és találkozzunk egy Svédországban élő magyarral, hogy lemenjünk a tengerpartra, együnk, kávézzunk, és gyönyörködjünk még egy kicsit a látványban, mert tényleg megismételhetetlen.
