2017. október 16., hétfő

Szivárványos híd és palotatúra

   Két dologgal tartozom még az előző bejegyzésből, az egyik egy hídhoz kötődik, ami esténként mellékállásban szökőkút, és mi több szivárvány színekben pompázik. Petrával mentünk el egyik este, amikor még olyan jó idő volt, hogy rövid ujjúban, rövidgatyában üldögélhettünk a füvön.
A Banpo-híd szökőkút- és fényjátéka annyira felkapott program, hogy mikor megérkeztünk, olyan volt, mintha egy fesztiválhelszínre léptünk volna be, ugyanis ételes kocsik sorai fogadtak, ahol csirkét, staeket, meg rengeteg kajafélét lehetett venni, sorokban álltak az emberek az ételért, és a füvön, folyóparton, mindenhol piknikező társaságok, párok foglalták be a helyet. Az attrakció azért ehhez képest nem olyan nagy, főleg nem a partról nézve. Mi is vettünk vacsorát, leültünk, csevegtünk egy sort, aztán útnak indultunk, ugyanis random tűzijátékot lőttek valahonnan a folyó túlsó partjáról (és nem, nem észak-koreai rakéták voltak, ebben biztos vagyok). Ezért elindultunk a híd alsó autóútja mellett a járdán, egy pár fotót akartunk csinálni - s közben rájöttünk, hogy honnan a legszebb a vízesés: magáról a hídról, mert gyakorlatilag a vízesés alatt állhatunk.  











A híd másik felére érve pedig belebotlottunk valami forgatásfélébe, nem tudjuk pontosan mit forgattak, (egy kisebb csatornától voltak) de élménynek ez is tökéletesen megfelelt.
Aztán felfedeztük, hogy a folyó másik felére már alig jár ki valaki, csak mert ez nem szerepel a népszerűségi lista előkelő helyein, pedig ugyanolyan szép a part, mint a másik feléről. 

   A másik nagyszerű hely Szöulban, a Cshangdokkung palotához kötődik: ez egyike a legnagyobb szöuli királyi palotáknak, és a Cshangdokkungot használták a legtovább, tehát a Csoszon dinasztia végéig. Azt nem tudom, méreteiben felülmúlja-e a Kjongbokkungot, de látnivalóban szerintem igen. Az egész elrendezése nekem jobban tetszett, kicsit kalandosabb, zegzugosabb is (ellenben a nagyon szabályos Kjongbokkunggal), és van egy ún. 'Titkos kertje', ahová a királyi család tagjai jártak feltöltődni, olvasni, tanulni, meditálni, alkalomadtán inni, vagy ez utóbbi kettőt kombinálva... khm. Szóval, a kert nagyon szép volt, és a királyi család szokásaihoz pedig semmi hozzáfűznivalóm nincs, mindenkinek egyéni szabadsága inni és meditálni egyszerre ha épp azt tartja kedve
Kapásból kétszer is meglátogattam a palotát, ugyanis az első nekifutással az eső elzavart minket hamar... pedig az alkalommal a két barátnőmmel hanbokot béreltünk és úgy néztük végig. A hanbokbérlés egyébként általános turistatevékenység és -látványosságnak számít, nagyon sokan bérelnek, (főleg persze kínai turisták), ugyanis nem vészes az ára, és hanbokban  a palotákba való  belépés ingyenes.
A képek tehát két alkalommal készültek, a Titkos kertbe egy héttel később léptem be, gyönyörű, késő nyárias időben.































Ennyi lenne a bőséges képgaléria egy része, viszont akinek kedve van még nézelődni, itt megteheti:

https://photos.app.goo.gl/YXacNEfVmB3pkEUY2

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése