Kulturális vegyes egyetemi körettel

Mostanában sajnos egyre kevesebb időm van nekiveselkedni az írásnak, a tartalom meg csak gyűlik és gyűlik, így ez a bejegyzés most biztosan jó hosszúra sikeredik, de az is lehet, hogy két részre szedem.

   Tehát augusztus 28-án elkezdődött a szemeszter, és már több, mint egy hónapja járok egyetemre, sőt, most már a diákigazolványom is elkészült. 😄 A kollégiumban a lengyel barátnőmmel lakom, aminek nagyon örülök, a szobánk a hetedik emeleten van csodás kilátással: a Cshangjongkung palota hanok épületeire, a hegyekre és a kampuszra a távolban, közvetlen mellettünk pedig a Szöul Egyetem kórháza és orvosi kara található.

   Szóval egyetem... azt hiszem életem legnehezebb félévét kezdtem el, főleg, mert a koreaiak az ázsiai virtushoz hűen a mennyiségre mennek rá, tehát töménytelen adagú házi olvasmányt, beadandókat, mindenfélét feladnak. Öt órám van, ami nem tűnik soknak, de egy diáknak itt a maximum 4 óra felvételét szokták javasolni, mert az is épp elég megterhelő. Nekem mégis 5 jutott, ez pedig úgy, hogy kettő alapszakos tárgyat is fel kellett vennem, mivel a mostani szakom (újságírás és tömegkommunikáció) különbözik az alapszakomtól, de hát kellenek kreditek az alapszakról is, nem elég, hogy mellette van három mesterszakos főtárgyam is. Egyébként kurzusválasztásban nagyjából szabadság van, bár igyekeztem azokat felvenni, amik izgalmasabbnak tűnnek (meg ami passzolt az órarendbe). A professzorok eddig normálisaknak tűnnek, de azért mindegyik egy-egy egyéniség. A tanszékvezető néni a legaranyosabb, nála van egy angol nyelvű kurzusom, jól beszél angolul, és tényleg nagyon rendesnek tűnik, az ő órája a legkönnyebb. A "szigorú professzornéni" viszont brand marketinget tanít nekem, na az ő arcán mosolyt még nem nagyon láttam, de eddig vele is gond nélkül szót tudtam érteni. Két tárgyam van "Motyogós professzor úr"nál, aki angolul beszél de borzasztó hibákkal és motyogva, hogy nagyon oda kell figyelni, ha meg akarom érteni őt - ettől függetlenül nagyon büszkén meséli, mennyire jó egyetemre járt és hol végezte a Phd-jét az USA-ban, és milyen konferenciákon volt, tőlünk pedig el is várja ezért a neki kijáró tiszteletet. Minden előítélet nélkül egyébként egy megszállott kutatólélek, aki nyitott a világra és élvezi, hogy sokan vagyunk külföldi diákok az óráján. A negyedik tanárom pedig a "Télapó professzor", aki tényleg kinézetre is olyan, mint Joulupukki koreai verziója. Ősz szakállával, és nagyapásan sztorizgató modorával az egyik legaranyosabb, és leglazább - ettől függetlenül ő is egyik hétről a másikra feladott 70 oldalt olvasni koreaiul , és kiselőadást és mindent kell csinálni, de csak nyugodtan, nem sürget, szóval ez az óra egy kicsit kevésbé versenyistálló, mint mondjuk Motyogós professzor órái. 

   Az osztálytársaim - jófejek, koreaiak, kínaiak és európaiak vegyesen, eddig nem nagyon találkoztam olyannal, akiről negatív benyomással lennék. Általánosan igaz amúgy, hogy az osztály kb. 50%-a kínai... a maradék 30-40% más külföldi, és a fennmaradó hányad a koreaiak. (Persze az arány óránként eltér) A koreai felsőbbévesek is aranyosak, nem tudok rájuk se panaszkodni, sőt az egyik lány kifejezetten rendes és segítőkész, amiért hálás vagyok. A velem együtt kezdett új diákok között van két bolgár lány, egy orosz és egy belga lány, velük közös óráim is vannak, néha suli után együtt megyünk kajálni, szerintem nagyon jól össze fogunk szokni, nagyon örülök, hogy megismerkedtem velük.

Tehát.... részletek a kampuszból:

Tetőterasz az épületünkön

Ebben az épületben vannak az óráim

Kis előtér az épület előtt

Pazar kilátás az épület előtt - merthogy kvázi a kampusz tetején van az egész

   Mióta Szöulban vagyok, azért igyekszem kulturálódni is, amennyit lehet, mert itt aztán tényleg dögivel van kultúra, régi és modern, koreai és nem koreai, és mindig történik valami, még ezen a környéken belül sem lehet követni a változásokat, ahol én lakom. 

   Még augusztusban voltam egy ilyen népi múzeumban, vagy nem is tudom hogy fordítsam, a lényeg, hogy a múzeum parkjában volt egy rész, amivel időutazást tehettünk az évtizedekkel ezelőtti Koreába... Bepillanthattunk régi iskolába, borbély szalonba, régi manga üzletbe és fénykép szalonba, (ahol a híres neves "téjángéhuje" drámának egy aprócska szeletét forgatták és a kínai turisták miatt ki is táblázták, hogy ez az a hely xD)

Majd egy börtönbe is elmentünk, ahol a japán megszállás ideje alatt őriztek koreai foglyokat. Nagyon érdekes volt, egy kissé Terror háza feelingű, csak ez szabad téren, az egész börtön bejárható volt - s akadtak olyan épületek, ahova nem lehetett bemenni, vagy meg volt tiltva a fotózás, ugyanis gyakorta előfordult, hogy kísértetek jelentek meg a fotókon. Borzongató hangulatú helyek voltak, tényleg.

Rengeteg fantasztikus hely van Szöulban, és amíg a jóidő engedte, az egyetemi teendők mellett igyekeztem minél több helyre eljutni. Szerencsére a legtöbb hely bejárható távolságon belül van, metróval, busszal fél-egy óra alatt elérhető.
Az egyik legkellemesebb estémet a Namsan hegy alatti hanok falucskában töltöttem. Lucával mentünk el, mert esti piacot tartottak, és habár mi nem kimondottan azért mentünk, hogy ajándéktárgyakat meg kaját vegyünk, sétáltunk egy jót a házak között, majd a sötétedéssel mi is letelepedtünk az egyik ház tornácára egy pletyka- és élménycserére. Egy miniatűr skanzenhoz is lehetne hasonlítani az egész helyet, mert csak néhány házblokk van, mellette egy kis parkocskával, és mindez Szöul belvárosában, körülölelve a Namsan heggyel és a toronnyal, másik oldalról pedig magas irodaházakkal. Kisebbfajta időutazás volt ez is, főleg mikor bevonultak előttünk a hagyományos öltözéket öltött táncosok, meg egy sámán, és valamiféle táncot lejtettek a lemenő napnál, hangszerekkel és a tipikus "csörömpölős" zenével ünnepeltek. Egy pillanat alatt megelevenedett a sámánista vallású Korea, és visszahozta a vallásórákon elhangzott történeteket, amiket Birtalan tanárnő olyan nagy hittel mesélt el nekünk - és most alátámasztom, tényleg fantasztikus élmény. (habár mi csak egy kicsit láttunk az egészből, inkább mutatóban, nem pedig a szigorúan vett szertartást)

Egyelőre itt lezárom, és a többit - na nem az unalmas, egyetemi dolgokat, hanem az izgalmasabb helyeket, ahol megfordultam - majd a következő bejegyzésben folytatom.