Elmaradtam a bejegyzésekkel a nyár beköszöntével, restellem, őszintén szólva mentségem sincs, de azért röviden megpróbálom összefoglalni. Kicsit elszoktam az írástól is, elnézést ha most ez nem sikerül olyan jóra.
Szóval... az árpilisi nyelvvizsga után jött a pihenés, az idő pazar volt egészen június végéig, akkor jött pár nagy eső meg egy tájfun majd a páratartalom, és be is köszöntött az őrült párás nyári hőség... De a legjobb heteim így is az utolsók voltak, a többiekkel is sikerült egész kis csapattá formálódni a team workökön keresztül, közös volt az életöröm és az iskolapadból való menekülés 😂
Na.
Szóval elröpült egy év, eszméletlenül gyorsan, és utólag fogtam csak fel, mennyire messzire is kellett repülnöm hozzá. És még nincs vége, hiszen most jön majd a java... még kettő, és nem a lájtos nyelviskola. Hogy mi lesz belőlem az továbbra is egy nagy kérdés, de bízom benne, hogy majd hamarosan megvilágosodok. Addig is élek abból ami van.
Év végére mindenki annyira megcsömörlött már a nyelviskola tananyagától, hogy egy csomó érdekes feladatot kaptunk, kellett beadandót írni, amivel gyakoroltunk az egyetemre, csapatonkénti videoprojektet készítettünk, korábban megosztották a fb-n de akinek elkerülte a figyelmét és kíváncsi, itt megnézheti :) Valamilyen koreai zenére kellett kitalálni egy saját történetet, nagyjából ennyi volt a kikötés, a többi a fantáziánkra volt bízva. Ez is segített összekovácsolni a csapatot, és olyan emlékeket adott, amiket soha nem fogok elfelejteni.
I loved this year very much, thank you guys!
És akkor még egy pár életkép...
Aztán hazalátogattam egy rövid időre, amibe igyekeztem besűríteni mindent, de három hét akárhogy is nézem kevés ahhoz, hogy mindent be tudjak pótolni. Éppen csak rokonokkal és néhány baráttal találkoztam, jó volt látni mindenkit, hogy jól vannak. Volt idén is zenetábor, aminek nagyon örültem, hogy ott tudtam lenni, talán, ha Isten is úgy akarja jövőre is ott leszek, de addig még ki tudja. És habár történt pár változás amit otthon meg kellett szoknom, de fantasztikus volt otthon lenni és az ételek is olyan finomak voltak, mint mindig. :P
Három héttel később muszáj volt visszajönni, de azért egy kicsit vissza is vágytam, mert új helyek és a régi barátok vártak rám. A két repülőjárat között egy kis kitérőt tettem Helsinkiben, hiszen itt szálltam át, és a finn barátnőm szeretettel fogadott és vendégül látott. Erről bővebben (képekkel) viszont inkább külön bejegyzést alkotok, hogy ne nagyon keveredjenek a témák. :) A repülőzést most nagyon élveztem, habár a 8 és fél órás éjszakai úton egy percet nem aludtam igazán, az éjszakai látvány gyönyörű volt, az ablakban csüngtem és számoltam a hullócsillagokat^^
A leszálláskor pedig még a misztikus Észak-Korea partvidékét is megpillanthattam, kár hogy ennyire nagyon felhős volt az idő...
Tehát vegyes érzelmekkel érkeztem Koreába, a tavalyi "jaaaj mennyi koreai!!!" kicsit most " jaj megint mennyi koreai....", de azért a lelkesedés még most is meg van, nem kell félteni, csak más szemmel nézem, mint tavaly első látásra. Főleg akkor tért vissza a szerelem, mikor megláttam a környéket, a hangulatos, fenyőfákkal szegélyezett vörös téglaköves utakat, a 대학로 vagyis Egyetem utcát és környékét, amiről tavaly előtt még cikket is írtam. Ennek a közelében található a Sungkyunkwan Egyetem (성균관대학교), itt lakom most és a kollégium sincs messze, ahova majd augusztus végén költözöm. Addig viszont még van időm kipihenni az időeltolódást, ügyeket intézni és egy kicsit felfedezni ebből a hatalmas városból.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése