2017. augusztus 15., kedd

Prológ és epilóg egyben

    Elmaradtam a bejegyzésekkel a nyár beköszöntével, restellem, őszintén szólva mentségem sincs, de azért röviden megpróbálom összefoglalni. Kicsit elszoktam az írástól is, elnézést ha most ez nem sikerül olyan jóra.
   Szóval... az árpilisi nyelvvizsga után jött a pihenés, az idő pazar volt egészen június végéig, akkor jött pár nagy eső meg egy tájfun majd a páratartalom, és be is köszöntött az őrült párás nyári hőség... De a legjobb heteim így is az utolsók voltak, a többiekkel is sikerült egész kis csapattá formálódni a team workökön keresztül, közös volt az életöröm és az iskolapadból való menekülés 😂 
Na.
Szóval elröpült egy év, eszméletlenül gyorsan, és utólag fogtam csak fel, mennyire messzire is kellett repülnöm hozzá. És még nincs vége, hiszen most jön majd a java... még kettő, és nem a lájtos nyelviskola. Hogy mi lesz belőlem az továbbra is egy nagy kérdés, de bízom benne, hogy majd hamarosan megvilágosodok. Addig is élek abból ami van. 
Év végére mindenki annyira megcsömörlött már a nyelviskola tananyagától, hogy egy csomó érdekes feladatot kaptunk, kellett beadandót írni, amivel gyakoroltunk az egyetemre, csapatonkénti videoprojektet készítettünk, korábban megosztották a fb-n de akinek elkerülte a figyelmét és kíváncsi, itt megnézheti :) Valamilyen koreai zenére kellett kitalálni egy saját történetet, nagyjából ennyi volt a kikötés, a többi a fantáziánkra volt bízva. Ez is segített összekovácsolni a csapatot, és olyan emlékeket adott, amiket soha nem fogok elfelejteni.

I loved this year very much, thank you guys!



És akkor még egy pár életkép...









   Aztán hazalátogattam egy rövid időre, amibe igyekeztem besűríteni mindent, de három hét akárhogy is nézem kevés ahhoz, hogy mindent be tudjak pótolni. Éppen csak rokonokkal és néhány baráttal találkoztam, jó volt látni mindenkit, hogy jól vannak. Volt idén is zenetábor, aminek nagyon örültem, hogy ott tudtam lenni, talán, ha Isten is úgy akarja jövőre is ott leszek, de addig még ki tudja. És habár történt pár változás amit otthon meg kellett szoknom, de fantasztikus volt otthon lenni és az ételek is olyan finomak voltak, mint mindig. :P



   Három héttel később muszáj volt visszajönni, de azért egy kicsit vissza is vágytam, mert új helyek és a régi barátok vártak rám. A két repülőjárat között egy kis kitérőt tettem Helsinkiben, hiszen itt szálltam át, és a finn barátnőm szeretettel fogadott és vendégül látott. Erről bővebben (képekkel) viszont inkább külön bejegyzést alkotok, hogy ne nagyon keveredjenek a témák. :) A repülőzést most nagyon élveztem, habár a 8 és fél órás éjszakai úton egy percet nem aludtam igazán, az éjszakai látvány gyönyörű volt, az ablakban csüngtem és számoltam a hullócsillagokat^^ 
A leszálláskor pedig még a misztikus Észak-Korea partvidékét is megpillanthattam, kár hogy ennyire nagyon felhős volt az idő...

 Ez pedig még korábban készült, valahol a habok felett.

 És a gyönyörű pirkadat.

   Tehát vegyes érzelmekkel érkeztem Koreába, a tavalyi "jaaaj mennyi koreai!!!" kicsit most " jaj megint mennyi koreai....", de azért a lelkesedés még most is meg van, nem kell félteni, csak más szemmel nézem, mint tavaly első látásra. Főleg akkor tért vissza a szerelem, mikor megláttam a környéket, a hangulatos, fenyőfákkal szegélyezett vörös téglaköves utakat,  a 대학로 vagyis Egyetem utcát és környékét, amiről tavaly előtt még cikket is írtam. Ennek a közelében található a Sungkyunkwan Egyetem (성균관대학교), itt lakom most és a kollégium sincs messze, ahova majd augusztus végén költözöm. Addig viszont még van időm kipihenni az időeltolódást,  ügyeket intézni és egy kicsit felfedezni ebből a hatalmas városból.




2017. április 25., kedd

Kjongdzsuból jelentik...

... hogy minden rendben, még élek, egyben van Puszan, az egyetem, még mindig két államból áll a félsziget, szóval minden halad a megszokott mederben. (május 9-ig. aznap választások vannak)
Azon kívül, a március 19-i nyelvvizsga eredménye végre napvilágot látott, és büszkén merem kimondani, hogy ezentúl Topik 5-ös szintre léptem!!! Habár még mindig messze van az, hogy folyékonyan és jól tudjak koreaiul, de végre elértem a felsőfokot, így a Topik-nyelvvizsgáknak viszlátot is mondok egy időre... a papírom legalábbis meg van. Ettől függetlenül azért bőven van még hova fejlődni, nem hagyom abba a tanulást, rengeteg szempontból kell még fejleszteni magam, hogy legközelebb ez az eredmény is jobb legyen.
(300 pont a maximum, amiből 202-t szereztem. Személy szerint az írásbeli résznek örülök a legjobban, az lett várakozáson felüli.)



   Pár hete kirobbant a tavasz a cseresznyefa-virágokkal, egy-két nap alatt egész Dél-Kjongszandó halvány rózsaszínbe borult, és a virágfák alatt fotódzkodó emberek lepték el az utcákat, parkokat, mint valami tömegjelenség. Az árral sodródva én se maradtam le, így jutottam el Jinhae-be (ejtsd:"dzsinhe") , köztudottan az egyik legszebb és leglátogatottabb hely ebben az időszakban. Nyugodt helység, de pezsgett a cseresznyevirág fesztivál hangulatától. Puszantól egy órányira, a tenger mellett fekszik, és e miatt valahogy az egész város hangulata különleges, egy kicsit felelevenedtek a csedzsui érzések, olyan volt, mintha egy külön kis szigetre léptem volna a félszigeten belül. Persze nyilván hozzájárult, hogy ennyire különleges időszakban látogattam el, amikor minden utca mentén virágba borultak a fák.



(Az orosz csoporttársammal, Annával épp cseresznyevirág-ízű italt vettünk :P)

















   Ugyanolyan cseresznyefák vannak-e itt, mint otthon? Ez jó kérdés, de szerintem nem. Habár a törzsüket nézve elég hasonló, de a virág kicsit másabb és elvileg gyümölcsöt nem terem. De azért vannak ugyanolyan változatok is, mint otthon, például a japán cseresznye, ami kicsit később virágzik, és sokkal dúsabb virága van. Na, itt be is fejeztem, mert nem értek hozzá. 





A tavasz örömére (és a felgyülemlett stressz miatt) megszállt a kirándulhatnék és a rousseau-i természetbe visszavágyó lélek, ezért Jinhae-n kívül egy másik kisvárosba is ellátogattam, Kjongdzsuba, ide már a lengyel barátosnémmal. 
Kjongdzsu "Korea esztergomja" ugyanis ez volt a régi főváros: a Silla királyság idején, Kr.e.57- Kr.u. 935-ig. Sajnos a történelem viharos korszakai sok emléket porrá zúztak és eltemettek, de még így is egy élő múzeum a város, tradicionális házakkal, palota-maradványokkal, csillagvizsgálóval, síremlékekkel...
Mivel  rengeteg látnivaló volt, két napra mentünk, és a legfontosabb/legszebb részeket néztük meg. (És még így is lesz "Gyeongju part 2", vissza kell még menni, mert nem láttam mindent.) 
Időrendben haladva érkezés után rögtön az egyik leghíresebb buddhista templomot, a Bulgugszát néztük meg, majd a Szokkuramot, ami a matematikai pontossággal megtervezettségéről híres, ugyanis a felkelő nap sugara elvileg pont Buddha harmadik szemére világít. Mindkettő a várostól távolabb, a hegyen van fenn, ezért külön busszal/taxival lehet felmenni. Minket felvett egy kedves taxis, és elmondhatom, hogy az egyik legbeszédesebb taxissal találkoztam életemben. Elkezdte mesélni a templom történetét, amiből be kell vallanom, hogy nem sok mindent értettem meg, pedig nem volt durva tájszólása... De hát, van még hova fejlődni, na. 
Egyébként az egész városban mindenhol nagyon kedvesek voltak az emberek. Oké, néha az idősebbek ijesztően nagyon segíteni akartak, de ezt leszámítva, sokkal barátságosabb volt mindenki, mint Puszanban. 

Íme a Szokkuram, a képet gugliztam, mert nem lehetett benn fotózni, és sajnos nem is jött volna ki rajta semmi, mert a valóságban csak egy üvegfalon keresztül lehet megcsodálni a helyet. :(


És akkor a Bulguksza (불국사): amit egyébként a 6. században építettek Bophung király idején:













Buddhizmus szempontjából egyébként azért is fontos Kjongdzsu, mert a Silla királyság ideje alatt lett államvallás (Bophung király keze által, ha nem tévedek). A buddhista emlékeken kívül itt található még például Ázsia legrégebbi csillagvizsgálója, a Csomszongde , (7. századbeli) ami sajnos megsérült a földrengés során. De vannak itt királyi sírok (amik hatalmas zöld dombok, és nem teletabik laknak benne!) ,  itt található az Anapdzsi és a Woldzsi-tó, ami a néhai palota részei, a Gjocshon hagyományos falu, egy egész kis negyed hanok házakkal - és ezen kívül még sok más dolog, ami a két napba nem fért bele.

A "Csomszongde" csillagvizsgáló (첨성대) amit sajnos a földrengés óta így tartanak, nem tudom meddig.

Anapdzsi (안압지)




Sírdombok

Gjocshon-falu (교촌 마을)














Milliónyi kép van mert egyszerűen aaaanyira szép volt, hogy nem bírtam magammal :P :P
A "hagyományos falu" talán Hollokóhöz hasonlóan, hemzseg a turistáknak szentelt szolgáltatásoktól (hazugság, ehhez képest Hollókő meghitt nyugalom!) van itt minden, kávézó, étterem, fagyizó, hagyományos kulturális programok, workshop, boltok, s ami szem-szájnak (pénztárcának) ingere. Lehet hanbokot bérelni és fotózkodni benne, rengeteg koreai járta be a falut a hagyományos ruhákba öltözve, így még eredetibbnek tűnt az egész.
(keresd a hibát! ;)
Se a kép készülése előtt, se utána nem tudjuk pontosan kik ők, de kedves helybéliek voltak, akik fotózkodni akartak velünk, mi pedig természetesen szívesen pózoltunk :D 

Ezen kívül ellátogattunk még a kjongdzsui nemzeti múzeumba, ami tele volt mindenféle leletekkel, a neolitkortól kezdődően, de főleg a három királyság időszakára fókuszálva. Szóval láttunk sok lótuszmintát, övcsatot, edényeket, aranykoronákat, stb... Tényleg nagyon szép volt, de eszméletlen hosszú :D. De ingyenes a belépés, úgyhogy abszolút megéri!

Tudom, talán túl sok a kép, de muszáj elárasztanom az oldalt még egy pár darabbal, mert gyönyörű idő volt és a tavasz legszebb időszakában jártunk ott. Van egy hatalmas park a városban, ahol sárkányt eregettek, s a repceföldtől a búzavirágokon át az azáleabokrokig mindenféle virág virágzott, és persze a fél város és a turisták csak azért jöttek ide, hogy szép képeket csináljanak a mezőn. (Ja meg Koreában a repcét nem az olaj miatt ültetik, hanem azért, hogy mindenki a rétbe gázolva fotózkodjon. Ja ettől függetlenül lehet, hogy olajat is nyernek, ki tudja :P )
Szóval íme a maradék, néhány pillanatkép, ömlesztve.










(sillai vécék)